2010. február 20., szombat

Ugye, Te is inkább önálló házat építenél egy telekre?

Ha szeretnél Budafokon telket vagy szerkezetkész házat vásárolni, talán Te is találkoztál már azzal a problémával, hogy sok ikerház, sorház, tárhasház található a környéken. Azt tapasztalom, hogy több érdeklődő egyből ezt firtatja, és ez nem véletlen. Nos, lássuk csak, ha családi házat szeretnél, milyen lehetőségeid vannak, miért jobb ez a külön álló ház, mint egy ikerház, vagy egy társasház.

Mindenekelőtt fontos tudni, hogy ez a telek közvetlen utcai bejárattal rendelkezik. Nem kell másokon áthajtanod, vagy egy "nyélen" át megközelítened a kerted. Ez egyébként fontos szempont volt nekünk is, amikor megvettük a telket, hiszen rettenetes költség lehet egy hosszabb szakaszon bevezetni villanyt, vizet, csatornát. De Téged ez már végképp nem terhel, hiszen ezeket már mind a telken belülre hoztuk.


A telekre tervezett ház - amit akár szerkezetkész állapotig el is készítünk Neked - egy különálló, önálló családi ház. Már említettem korábban is, hogy azóta, hogy megkaptuk az építési engedélyt, változott a terület szabályozása, így a környéken jelenleg már inkább ikerházat, sorházat árulnak - ha új építésű házat szeretnél.


Először is, lássunk egy kis fogalom - meghatározást:

ikerház: szerkezetileg független, egymáshoz nyílás nélküli tűzfalakkal csatlakozó két olyan önálló épület, amely külsőleg egy épület képét mutatja.

sorház: olyan épület, melyben egymás mellett több (legalább 3), egymástól elválasztott lakóegység sorakozik.

társasház: olyan épület, amelyben több lakóegység található, általában több emeleten.


Szerintem minden szempontból kényelmesebb, ha különálló családi házad van.

Mind a négy oldalán ablakok nyílnak a négy égtáj felé, szabadon. Nem veszi el szomszéd, másik ház egyik faladat se.

Magad vállalsz felelősséget a ház színéért, festéséért, külső megjelenéséért, de a karbantartás, felújítás, esetleges kártevő-irtás miatt se kell másra várnod, vagy figyelembe venni más igényeit.

A kert a tied, a telek akkora, amekkora. Nem ér meglepetés, hogy csak egy részét használhatod.

"Az én házam az én váram!" - tartja a közmondás. És ebben az is benne van, hogy bizony mindenki szereti a maga formájára alakítani a közvetlen környezetét, hogy ott jól érezhesse magát, hogy ott is kifejezésre juttathassa az ízlését, egyéniségét. Ez sokkal könnyebben megvalósíthatod egy önálló, egyedi családi ház esetében, mint bármely más esetben.

Hangsúlyozom, a környéken nincs már sok ehhez hasonló lehetőség. Az legutóbbi két bejegyzésem az álmodozásról szólt, de most arra kérlek, ne álmodozz tovább! Ragadd meg a lehetőséget, amíg még lehet!

Ha bárkit érdekel, vagy kérdéseid vannak az ingatlannal kapcsolatban, kérlek keress az alábbi telefonszámon:
+36 30 221 7769
Egy komoly kérésem azonban van: ha tényleg érdekel a telek vagy a rá építhető ház, kérlek, NE zárkózz el egy személyes találkozástól. A helyszínen vagyok szinte bármikor húsz percen belül, és az egész nem kerül többe Neked se fél óránál. Így viszont elkerülhetők a félreértések, segíthetek ha kérdéseid vannak. Sok munkám, szívem-lelkem benne van ebben az ügyben, kérlek, ennyire légy tekintettel rám Te is! Köszönöm!

Milyen kertet szeretnél a telkedre?

Már nagyon várom a tavaszt, ezért úgy döntöttem, most arról beszélnék, hogy milyen lehetne a kerted, ha Budafokon lenne egy klassz kis telked, rajta egy szerkezetkész házzal.

Illetve nem is beszélnék sokat, dőlj hátra, nézegesd a képeket, és álmodozz!!!

Azért annyit emlékeztetőül: egy kb. 20 m x 20 m-es területen helyezkedne el a ház, vagyis marad elég hely egy kocsilehajtónak, egy terasznak, és még növényeknek, gyepnek, kertnek - arra használhatod, amire akarod.

A teraszon sütögethetsz, grillezhetsz, a hátsó udvaron napozhatsz, felállíthatsz kerti zuhanyt, kismedencét. Előre ültethetsz sziklakertet, vagy felszórhatod kaviccsal...


Mert azért az ember azért megy kertes házba, hogy szabad teret kapjon, ugye?



Ha bárkit érdekel, vagy kérdéseid vannak az ingatlannal kapcsolatban, kérlek keress az alábbi telefonszámon:
+36 30 221 7769Egy komoly kérésem azonban van: ha tényleg érdekel a telek vagy a rá építhető ház, kérlek, NE zárkózz el egy személyes találkozástól. A helyszínen vagyok szinte bármikor húsz percen belül, és az egész nem kerül többe Neked se fél óránál. Így viszont elkerülhetők a félreértések, segíthetek ha kérdéseid vannak. Sok munkám, szívem-lelkem benne van ebben az ügyben, kérlek, ennyire légy tekintettel rám Te is! Köszönöm!

2010. február 13., szombat

Nappali

Te milyennek tervezed álmaid családi házát? Szeretnél egy nagyon jó helyen telket venni? Vagy már egy szerkezetkész házat szeretnél? A mi telkünk érvényes építési engedéllyel eladó, és ez azért jó, mert még szabadon változtathatsz akár a belső tereken is. Most engedd szabadon a fantáziád, és kicsit gondold végig, milyen nappalit szeretnél...


A nappali fontos része a háznak. Ide érkeznek a vendégek. Itt gyűlik össze a család. Itt rogysz le a kanapéra. Innen nézel ki a kertedre. Egy nagy, központi hely, ami mindenkit összehoz, és lehetőséget teremt az együttlétre.

Lássuk, mi hogyan terveztük el - de ne feledd, Te még változtathatsz ezen!

A nappaliba az előszobából léphetsz be. Nem közvetlenül a kertből, vagy az utcáról. Innen nyílik a lépcső, ahonnan fölmehetsz a hálószobákba. De közvetlen kapcsolata van a kerttel is - a terasz segítségével. A konyha is ide nyílik. Tehát a teljesen központi elhelyezkedés is erősíti funkcióját.


Az egyik kedvenceim a nappaliban az ablakok. Van három nagy ablak, amik a nyugati oldalra néznek, és ezeken keresztül a kertre látsz ki. De a déli oldalon van a legjobb rész: három nagy, földig érő ablak - illetve az egyik az ajtó, amin keresztül a teraszra juthatsz ki. Amikor ezt megmutatta a tervezőnk, elmosolyodott, és azt mondta: "Nézd, olyan lesz, mint egy üvegpalota!" Azóta se találtam erre jobb kifejezést. Gyönyörű, nagy ablakok, amin keresztül beömlik délről a fény, amik összekötik a belső teret a külvilággal, így még tágasabbá és világosabbá varázsolják a nappalit.


A másik kedvenc részem a kandalló. Ott van a helye a lépcső mellett, középen. Azon az egy falon, amin nincs természetes fényforrás - így a kandallóban lobogó fahasábok fénye még nagyobb hangsúlyt kap, kedvessé és otthonossá varázsolja az egész belső teret. Meleget nyújt, hívogat.

Számomra nagyon fontos, hogy időnként leülhessen egy asztalhoz a család. Nem beszélve arról, ha vendégeket hívok, szeretem őket vendégül látni. Ezért mindig is úgy terveztem, hogy a nappalimban legyen helye egy tágas, nagy étkező asztalnak. A tervrajzon bejelölt hely akár ideális is lenne számára: közel a konyha, közel a terasz - könnyű tálalni, és lehet folytatni a bulit kint vagy bent - kinek hogy tetszik!

Persze van elég hely egy tágas kanapénak és néhány polcnak, TV-nek, rakodó felületnek is.


Te hogy rendeznéd be ezt a nappalit? Vannak bútoraid, amihez már ragaszkodsz? Vagy ide teljesen új dolgokat szeretnél? Milyen színűek lennének a falak? Hát a kanapéd?
Lazíts egy kicsit, engedd, hagy vezessen a képzeleted... Ugye, hogy kéne egy ilyen ház mindenkinek?

Ha bárkit érdekel, vagy kérdéseid vannak az ingatlannal kapcsolatban, kérlek keress az alábbi telefonszámon:+36 30 221 7769
Egy komoly kérésem azonban van: ha tényleg érdekel a telek vagy a rá építhető ház, kérlek, NE zárkózz el egy személyes találkozástól. A helyszínen vagyok szinte bármikor húsz percen belül, és az egész nem kerül többe Neked se fél óránál. Így viszont elkerülhetők a félreértések, segíthetek ha kérdéseid vannak. Sok munkám, szívem-lelkem benne van ebben az ügyben, kérlek, ennyire légy tekintettel rám Te is! Köszönöm!



Mert mindenkinek jár egy nappali! ;-)

Tippek, amivel sok-sok pénzt takaríthatsz meg! (Illeték, ingatlanadó, pályázat, hitelfelvétel)

Szeretnék néhány olyan információt megosztani Veled, ami segíthet abban, hogy jó sok pénzt takaríts meg, ha ezt a budafoki telket - vagy éppen a rá építhető szerkezetkész családi házat - megveszed. Most figyelj nagyon, mert nem kicsi összegekről lesz szó!

Az illetékről

Ha már korábban is jártál a honlapon, az első bejegyzésben talán feltűnt ez a mondat: "Jelenleg illetékmentesen megvásárolható!!" De lehet, hogy észre se vetted, hiszen annyi kérdés tolong az ember fejében, amikor eladó telket, házat keres. Hogy miért illetékmentes ez az ingatlan? Mert nem egy házat, nem egy lakást veszel. Jelenleg ez a telek beépítetlen területként van nyilvántartva. Ez azt jelenti, hogy az illetékfizetési kötelezettség alól felmentést lehet kérni. Ezt a fizetési kötelezettséget pedig a használatba vételi engedély törölheti. Vagyis nem kell illetéket fizetned.Ha egy kész, már megépített házat vennél, ezt ki kellene fizetned.
És, hogy mekkora összegről is van szó?
Nos, vegyük példaként a számunkra adott árajánlat szerinti bekerülési költséget, ami szerint az építkezés végén lenne egy 38 millió forintos ingatlanunk.
Ha Te most úgy döntesz, hogy inkább veszel valahol 38 millió forintért egy kész (használt) családi házat, akkor az illetéket a következők szerint kellene fizetned:
4 millió forintig 2%, azaz: 80.000 Ft
4 millió forint feletti rész (38-4=34.000.000 Ft) után 4%, azaz: 1.360.000 Ft
Ez összesen 80.000 + 1.360.000 Ft, vagyis 1.440.000 Ft lenne.

Nem kis összeg, mi? Ugye, szeretnéd ezt megspórolni?


Az ingatlanadóról...


... annyira sokat beszéltek az elmúlt évben, hogy teljesen beleült az emberek tudatába. "Ne vegyél 30 millió forint feletti ingatlant, mert akkor fizetned kell a borzasztó vagyonadót!!" - mondták sokan.
Ha követted a híreket, akkor biztos tudod, hogy az Alkotmánybíróság eltörölte a törvény ingatlanokra vonatkozó részét. Így nem kell attól tartanod, hogy ha felépíted a házad, pont beleesel a magas adót fizetők körébe. Kattints ide, ha szeretnél erről bővebben olvasni.

Energiahatékonysági pályázat

Talán észrevetted már a korábbi bejegyzésekből, hogy ha úgy szeretnéd, akkor ezt a házat egészen környezetbarát módon kiegészítheted környezted kímélő megoldásokkal. Jó hír, hogy 2010 október végéig pénzt lehet kérni, pályázni is lehet ilyen beruházásokra. A részletekért kattints ide! Két lehetőséged is van a pályázásra. Az egyik, ha a kiírásnak megfelelő követelményeket teljesítve új építésű ingatlanra kérsz támogatást. A másik, ha úgy építed fel a házad, hogy még nem vagy benne biztos, hogy pl. a napkollektort be szeretnéd építeni. Nos, ekkor is van lehetőséged, csak akkor az átalakításra kérsz pénzt. A kifizetés - sajnos - utólagos, de még így is jelentős összegeket takaríthatsz meg!

Hitelfelvétel

Lehet, hogy jelenleg nem áll rendelkezésedre akkora összeg, amivel egy építkezésbe belevágnál. Kézenfekvő, hogy akkor hitelt vennél föl, és abból építkeznél. Nos, ez esetben viszont tényleg sürget az idő! A hitelfelvételi követelmények a közeljövőben jelentősen szigorodnak. (Részletes cikket erről ide kattintva találhatsz.) Ha tehát nem tudsz, vagy nem szeretnél mindent a megtakarításaidból fizetni, hanem banki forrást is bevonnál, célszerű minél előbb döntened!

Remélem, segítettem egy-két ötlettel, s így már Te is látod, mennyire jó lehetőség még most megvenni ezt az ingatlant!

Ha bárkit érdekel, vagy kérdéseid vannak az ingatlannal kapcsolatban, kérlek keress az alábbi telefonszámon:
+36 30 221 7769
Egy komoly kérésem azonban van: ha tényleg érdekel a telek vagy a rá építhető ház, kérlek, NE zárkózz el egy személyes találkozástól. A helyszínen vagyok szinte bármikor húsz percen belül, és az egész nem kerül többe Neked se fél óránál. Így viszont elkerülhetők a félreértések, segíthetek ha kérdéseid vannak. Sok munkám, szívem-lelkem benne van ebben az ügyben, kérlek, ennyire légy tekintettel rám Te is! Köszönöm!

2010. február 7., vasárnap

Napkollektor, kémény

Azt hiszem, már sokat írtam magáról az eladó telekről, illetve a szerkezetkész házról. A legutóbbi bejegyzés és a szavazás viszont elgondolkodtatott azon, hogy talán érdemes egy-két részletet átnézni a meglévő tervrajzról.

Az egyik, amiről beszélni szeretnék, a napkollektor. Mi beterveztettünk és engedélyeztettünk három darab panelt a déli homlokzatra - ahol várhatóan a legtöbbet éri őket a fény. Hogy ez miért fontos információ Neked? A napkollektor a szabályozás szerint a homlokzati felület eleme, és mint ilyet, engedélyeztetni kell. Ha nem szeretnél napkollektort, vagy még gondolkoznál azon, hogy föltedd-e, akkor ezt megteheted. Ha viszont szeretnél, de nem szerepelne a terven, akkor külön kellene erre engedélyt kérned - ami ugye, megint sok-sok hivatalnál és tervezőknél eltöltött időt jelentene...


De mire is jó ez a napkollektor?

A napkollektor alapvetően (és nagyon-nagyon leegyszerűsítve) sok-sok vízzel teli cső, amit felmelegít a nap. Ezt a meleg vizet - és a hőt - aztán egy tárolóban elraktározod a felhasználásig. A házra tervezett három panellel és egy megfelelő méretű tárolóval nem csak a melegvíz-ellátásban tud segíteni a rendszer, de a fűtésre is rá tud segíteni. Mi úgy terveztük, hogy a padláson helyezünk el egy tárolót - de ezt Te a kazánházba is leviheted. A lényeg: a tető dőlésszöge jelenleg megfelelő ahhoz, hogy a napkollektorok fel tudják venni a nap energiáját, és el is férjen egy megfelelő méretű tároló.

"Akkor nekem most kötelező föltetetnem a napkollektort?"

Ez konkrétan egy olyan kérdés, amit az egyik érdeklődőnk vetett fel. Ezért még egyszer hangsúlyozom: nem, nem kötelező. Sőt, ha rögtön a ház megépülésekor nem akarsz erre pénzt kiadni, akkor is ráérsz még egy kis ideig: amíg az építési terv érvényben van (és nem kérsz rá használatba vételit se), addig eldöntheted, hogy fölteszed-e a napkollektorokat. A lehetőség adott, a döntés csak Rajtad múlik!


A másik érdekes részlet a terven: a kémény. Ez egy olyan dolog, amire az ember nem nagyon koncentrál, amikor a házat tervezi. Igen, igen, kémény van a házon, persze. De milyen legyen? És hány darab? Mert nem csak egyet lehet ám...

Mi három darab kéményt terveztettünk, arra gondolva, hogy később nagyon nehezen lehet majd ezen változtatni. Tudtuk, hogy egy biztosan kell a kazánnak. És szerettünk volna még egyet a kandallónak. És éppen a tervezgetés közepén voltunk, amikor jött az egyik ukrán-orosz gázvita, és akkor elgondolkodtunk: de mi lesz, ha aranyárban lesz a gáz? Nos, akkor döntöttük el, hogy legyen még egy kémény. Egy vegyes tüzelésű kazánnak.

"Most akkor hány kazánom lesz?"

Amennyit akarsz. Egyet azért minimum be kell rakni... :-) A többi viszont megint csak egy lehetőség. Ha úgy gondolod, hogy neked elég most egy kazán, akkor beteszed a kazánházba, azzal is meleg lesz a házban, kész-passz. És ha pár év múlva úgy gondolod, hogy szeretnél egy romantikus kandallót, akkor nincs gondod. Egyszerűen bekötöd a kéménybe, megveszed hozzá a medvebőrt, és élvezed a lángok látványát. Ha pedig az egekbe szökik a gáz ára, akkor még mindig ott a lehetőséged, hogy válts egy másik, mindent evő kazánra. A döntés a Tied!

Ha fontos Neked a környezetbarát szemlélet is, akkor különösen szeretni fogod ezeket a megoldásokat. A napkollektor környezetbarát voltáról nem is beszélek. De a kandallód is hasznosíthat pelletet, a vegyes tüzelésű kazánban pedig felhasználhatod akár a metszésből megmaradt gallyakat is.

Még mindig él a szavazás jobb oldalt, az oldalsávon, kérlek, vess rá egy pillantást!

Nos, készen vagy rá, hogy meghozd a legjobb döntéseket ahhoz, hogy megvalósítsd álmaid családi házát? Nézz körül a korábbi bejegyzésekben, és hívj minket bátran!

Ha bárkit érdekel, vagy kérdéseid vannak az ingatlannal kapcsolatban, kérlek keress az alábbi telefonszámon:
+36 30 221 7769
Egy komoly kérésem azonban van: ha tényleg érdekel a telek vagy a rá építhető ház, kérlek, NE zárkózz el egy személyes találkozástól. A helyszínen vagyok szinte bármikor húsz percen belül, és az egész nem kerül többe Neked se fél óránál. Így viszont elkerülhetők a félreértések, segíthetek ha kérdéseid vannak. Sok munkám, szívem-lelkem benne van ebben az ügyben, kérlek, ennyire légy tekintettel rám Te is! Köszönöm!

2010. február 2., kedd

Neked mi a fontos egy házban?

Most egy kicsit másról is szeretnék beszélni, mint az eladó telekről, vagy a szerkezetkész családi házról. Egy ideje foglalkoztat az a gondolat, hogy vajon mi az, ami igazán fontos más számára egy ház építésekor? Ha választanod kell, hogy mire költs inkább, Te mire szánnál pénzt?

Az oldalsávon, jobb oldalt elhelyeztem egy kérdőívet is erről, ha van kedved, válaszolj - de még mielőtt elolvasnád a bejegyzést. :-) Előre is köszönöm!

Tudod, a legtöbben szeretnék, ha az igazi, nagy családi házuk mindenben tökéletes lenne: a legjobb építőanyagból épülne, gazdaságos megoldások kerülnének bele, nem terhelné a környezetet, és mindehhez úgy is nézne ki, mintha valamelyik trendi lakberendező lap címlapjáról mintázták volna.

A valóság azonban mindig kompromisszumokat szül. Általában nincs mindenre pénz, illetve van, ami nem egyeztethető össze az épülettel, az előírásokkal, a környezet adta lehetőségekkel. Ilyenkor el kell döntened, hogy Neked mi a fontosabb. És jó is, ha ezzel tisztában vagy, ha jó előre eldöntöd, hogy mi az, amire Te nagyobb hangsúlyt fektetsz, amire akár extra pénzösszeget is kiadnál. Hiszen hiába szeretnél már padlófűtést, ha a burkoló lerakta már a járólapokat... Hogy csak egy példát említsek.

Lehet, hogy olyan vagy, aki számára mindennél fontosabb a külcsín? Talán neked az számít, hogy milyen színűek lesznek a falak, hogy legyen a legszebb csempe és fürdőkád a tied. Már régóta tudod, hogy téged akadályoznának a ronda radiátorok, és helyette inkább egy meleg, de modern kandallót szeretnél. A fejedben ott él a hálószoba színe, a konyha csempéje, a sütő és az páraelszívó márkája. Tudod, hogy kívülről milyen színű lesz a házad, és hogy milyen fák, növények veszik majd körül, ahogy azt is látod már előre, hogy milyen anyagból lesznek a párnák a nappaliban. Azt akarod, hogy ha hazaérsz, vagy ha barátokat fogadsz, mindenki érezze: ez egy egyedi, csak Rád jellemző épület.

Lehet, hogy olyan vagy, aki számára a leglényegesebb a környezetbarát szemlélet? Akkor neked mindennél fontosabb, hogy milyen alapanyagokból készül a ház: el nem tudsz képzelni benne semmilyen káros anyagot. És nem csak a saját egészségedet tartod szem előtt, hanem az is fontos, hogy a tágabb környezetet se terheld. Már tudod, hogy a szürke vizet szeretnéd újra felhasználni, esetleg egy ciszternát építeni az esővíz hasznosítására. Talán még a komposztálós WC-t is kipróbálnád. Alapvető, hogy legyen egy napkollektorod, a konyhában legyen hely a szelektív kukának, a kertben a komposzt-dombnak. Azt szeretnéd, hogy mindig érezd: a házad nem árt senkinek, és így jót tesz a saját egészségednek, és nem terheli fölöslegesen a környezeted se.

Lehet, hogy ennél racionálisabb vagy, és ha már egyszer extra pénzt adsz ki valamire, akkor olyan megoldásokat keresel, amik legalább hosszú távon meg is térülnek? Leendő otthonodba szeretnél egy olyan kazánt, amit akár száz évig se kell javítani, viszont mindennel működik - ha éppen a gáz az olcsó, akkor azzal, de ha a fa vagy a szén, esetleg a háztartási hulladék - akkor azzal. Szeretnél jól szigetelő ablakokat és falakat - a tetőszigetelésről nem is beszélve! Hiszen ezzel rengeteg pénzt fogsz megtakarítani! Sőt, kihasználod a "természet erejét" is: egy napkollektor vagy egy szélerőmű jó megoldásnak tűnik számodra. Azt akarod, hogy mindig tudd: az otthonod logikusan felépített, jó befektetés, ahol szinte minden perccel, amit benne töltesz, pénzt takarítasz meg.

Lehet, hogy egész egyszerűen azt gondolod: a legfontosabb az, hogy a legjobb anyagokat használjam fel, bármi legyen is a végeredmény! Igen, talán olyan vagy, mint egy olasz szakács, aki szerint a jó alapanyag a jó étel alapja. Hajlandó vagy több pénzt kiadni, de legyen a tiéd a legjobb tégla, a legkorszerűbb kültéri festék, a legmodernebb tető cserép. Végül is - gondolod - ez egy ház, állnia kell még jó hosszú ideig, szóval, tegyük bele a tudásunk szerinti legjobb dolgokat. A többi majd csak kialakul!


Nos, Te hogy érzed?

Melyik leírás áll hozzád a legközelebb? Esetleg egyik sem? Teljesen más számodra a fontos? Kérlek, írd le nekem a bejegyzés végén, megjegyzésként!

Egy szempontot azonban érdemes figyelembe venned, bárhogy is döntesz: vannak dolgok, amiket - ha már egyszer beépítettél - nagyon nehezen fogsz tudni megváltoztatni egy ház építésekor. Nem fogsz tudni az ytong helyett vályogtéglát (vagy fordítva) beépíteni a falakba. Vannak olyan dolgok is, amik ugyan később pótolhatók, de csak nagy költségek árán. Ilyen a tető minősége, a szigetelés, az ablakok, a kémények, a kazán, a fűtés- és elektromos rendszer. Lesz viszont olyan, amit mindenképpen változtatni fogsz középtávon: tisztasági festést minden házban kell időnként csinálni, és bizonyos belső burkolatokra, textilekre is ráfér időnként egy csere. Tehát ha ma csak arra lenne kereted, hogy fehérre meszeld a falakat, ne bánd! Később majd vörösre festheted a hálódat és barokkosra díszítheted a nappalit. De menekülni fogsz egy olyan házból, ahol húz a hideg az ablakok mentén, vagy egy meleg nyáron lehetetlenség aludni a hőségtől - s mindez csak azért, mert nem fordítottál elég figyelmet a szigetelésre...

Bárhogy is legyen, érdemes ezt még most végiggondolnod. Az a jó, hogy jelenleg még bármi lehet ebből a családi házból. Mert most még csak egy eladó ingatlan, és most még jórészt Rajtad múlik, hogy milyen lesz a végeredmény.

Ha bárkit érdekel, vagy kérdéseid vannak az ingatlannal kapcsolatban, kérlek keress az alábbi telefonszámon:
+36 30 221 7769
Egy komoly kérésem azonban van: ha tényleg érdekel a telek vagy a rá építhető ház, kérlek, NE zárkózz el egy személyes találkozástól. A helyszínen vagyok szinte bármikor húsz percen belül, és az egész nem kerül többe Neked se fél óránál. Így viszont elkerülhetők a félreértések, segíthetek ha kérdéseid vannak. Sok munkám, szívem-lelkem benne van ebben az ügyben, kérlek, ennyire légy tekintettel rám Te is! Köszönöm!